AMIT MINDENKI KERES: ELÉGEDETTSÉG
Sokszor gondolkodunk azon, hogy vajon mi is az, amitől
igazán jól éreznénk magunkat… Vajon egy jobb munka, egy új párkapcsolat, több
pénz, jobb egészség, jobb kapcsolatok segítenének-e? Amit mindenki keres az az
a belső béke, amit az elégedettség érzése adhat az embernek.
Ezt az állapotot elérni elsőre nem tűnik könnyűnek, hiszen
az elme alapvető természete az állandó elégedetlenkedés. Az elégedetlenkedés
viszont folyamatosan szenvedésben tartja az embert, hiszen mindig arra
koncentrálunk, ami éppen nincs.
Több lépéssel indulhatunk el a belső béke és elégedettség
felé:
Az első, amit tehetünk, hogy kifejlesztjük magunkban a hála
képességét. Minden egyes alkalommal, amikor jó dolog történik veled fejezd ki a
háládat azaz értékeld azt a jó dolgot, ami történt veled. Nap, mint nap annyi
jó dolog történik velünk, de nem figyelünk rájuk, nem tulajdonítunk nekik
akkora figyelmet, nincsenek a figyelmünk középpontjában ezek az események.
Ehelyett a negatív dolgokra fókuszálunk. Tehát, amikor történik veled valami jó
fejezd ki a háládat legyen az a legapróbb dolog is akár. A hála kifejezése
először talán egy köszönömmel fog indulni nálad is, aztán pedig megérkezik a
szívedbe és már onnan fogod érezni az örömöt, hogy mindez történik veled.
Véletlenszerű egybeesések, kisebb csodák, vágyak teljesülése, könnyedségek.
Fontos az is, hogy lásd azt, hogy minden, ami eddig történt
az életedben annak célja volt. Legyen az pozitív megerősítő esemény, vagy pedig
tanítást adó megoldandó feladat. Minden érted volt, és most is minden érted
van. Ha ebből a nézőpontból tudod vizsgálni az életed minden eseményét kevésbé
viszed ismét az elégedetlenség energiájára a figyelmed.
Harmadik lépésként mindig azonosítsd és tudatosítsd
magadban, hogy minden, ami félelem, aggodalom, elégedetlenség semmi egyéb, mint
az elméd terméke. Káoszból és félelemből nem lehet tisztán a megoldásokra
koncentrálni. És, amikor a problémára koncentrálsz és nem a megoldásra egyre
távolabb kerülsz a célodtól, ami pedig
már lehet, hogy rég mutatja magát neked.
Fontos az is ebben a folyamatban, hogy a múlt terheit
letegyük. Hogy megbocsássuk, amit meg kell másoknak leginkább saját magunk
egészségéért. Hogy minden fájdalmat a múltban hagyjunk és, aminek nincs helye a
jelenben azt elengedjük.
Hála – Értékelés – Tudatosítás – Elengedés – Megbocsátás ezek
mind segítenek minket az elégedettség és belső béke felé vezető úton.
NŐISÉG MEDITÁCIÓ:
http://lelekmagazin.hu/noi-energiak-meditacio-2/
Egyszer egy meditációban azt az üzenetet kaptam, hogy:
"ELSŐKÉNT ÖNMAGAD SZERESD!"
Az az ember, aki önmagát szereti képes szeretni másokat is.
Az az ember, aki önmagát szereti meg tudja valósítani az álmait.
Az az ember, aki önmagát szereti boldoggá tesz minden körülötte élő embert.
Aki önmagát szereti, tudja üzemeltetni az életét.
Aki önmagát szereti az előtt mindig nyitva lesz minden kapu.
Aki önmagát szereti annak kitárul a szíve az emberek, a Világ és minden élő és élettelen felé.
Aki önmagát szereti sosem lesz önző ember! :)
Ma egy nagyon jót beszélgettem az egyik kedves barátommal és
annyi minden szóba került, hogy kár, hogy nem vettük fel, de a sok tanulság
közül egyet megosztanék itt is.
Sri Bhagavan tanítása, hogy a külvilág a belvilág kivetülése, de néha ebbe bele tudunk gabalyodni hiszen a kulcs az, hogy az ember megtanuljon a sorok között olvasni. Amikor valaki konfliktust kelt benned, akkor az a személy vagy tükröt tart neked és valójában te is ugyanazzal a tulajdonsággal vagy felvértezve, a konfliktus érzeted pedig egy jelzés számodra, hogy ezen a tulajdonságodon dolgoznod kellene, hiszen tudat alatt téged irritál ez a tulajdonság. Vagy pedig az történik, hogy a másik benyom benned egy gombot, ami automatikusan elindít egy programot, érzelmi töltet aktiválódik benned, azaz egy régi sérülés emléke kerül felszínre és a jelen helyzetre vetíted rá a múltbéli eseményt így reagálsz rá konfliktus érzettel, indulatos beszéddel, haraggal, dühvel, meneküléssel, félelemmel, aggodalommal, rettegéssel, stb.. (Ha például a boltos ugyanolyan hangsúllyal szól hozzád, mint ahogy az anyukád tette, akire mélyen haragszol akkor indulatosan fogsz válaszolni a boltosnak.) Amikor az ember elkezd önismereti utat járni elkezd befelé tekinteni. Amikor az ember már ezeket a törvényszerűségeket ismeri akkor rögtön elkezd rátekinteni, hogy mi is a benne zajló konfliktus oka és eredete. Aztán azon kezd el az ember elégedetlenkedni, hogy de hát nem érti, hogy mi a valódi kiindító oka a konfliktusának. És itt jön be, hogy kódfejtővé kell válnunk, hiszen az élet olyan mint egy rejtvény. Nagyon ritka, hogy egy az egyben kapod meg a válaszokat. Például, ha valakinek alacsony az önértékelése, akkor olyan emberek kerülnek az útjába, akik agresszívek és bántják, megalázzák. De számtalan példát hozhatnánk még. Szóval a lényeg a sorok közötti olvasás, a dekódolás képességének elsajátítása és az, hogy az ember belső őszinteséggel nézzen magára és na hagyja, hogy az elméje elleplezze a valódi okokat. Menekülni úgysem lehet hiszen az élet úgyis addig ismétli az élethelyzeteket amíg meg nem tanulja a leckét az ember. Sőt csak egyre nagyobb leckéket kap az élettől, hiszen ha a kis pofonból nem tanul az ember akkor talán a nagy sallerből igen. Szóval az időt lehet húzni a végtelenségig...lehet menekülni a valóság elől...lehet benne maradni a szenvedésben...de elébb vagy utóbb úgyis megtaníttatják a leckét... Keresd az utat, amely elvisz az önismeretben odáig, hogy megtaláld igazi önvalód!
Sri Bhagavan tanítása, hogy a külvilág a belvilág kivetülése, de néha ebbe bele tudunk gabalyodni hiszen a kulcs az, hogy az ember megtanuljon a sorok között olvasni. Amikor valaki konfliktust kelt benned, akkor az a személy vagy tükröt tart neked és valójában te is ugyanazzal a tulajdonsággal vagy felvértezve, a konfliktus érzeted pedig egy jelzés számodra, hogy ezen a tulajdonságodon dolgoznod kellene, hiszen tudat alatt téged irritál ez a tulajdonság. Vagy pedig az történik, hogy a másik benyom benned egy gombot, ami automatikusan elindít egy programot, érzelmi töltet aktiválódik benned, azaz egy régi sérülés emléke kerül felszínre és a jelen helyzetre vetíted rá a múltbéli eseményt így reagálsz rá konfliktus érzettel, indulatos beszéddel, haraggal, dühvel, meneküléssel, félelemmel, aggodalommal, rettegéssel, stb.. (Ha például a boltos ugyanolyan hangsúllyal szól hozzád, mint ahogy az anyukád tette, akire mélyen haragszol akkor indulatosan fogsz válaszolni a boltosnak.) Amikor az ember elkezd önismereti utat járni elkezd befelé tekinteni. Amikor az ember már ezeket a törvényszerűségeket ismeri akkor rögtön elkezd rátekinteni, hogy mi is a benne zajló konfliktus oka és eredete. Aztán azon kezd el az ember elégedetlenkedni, hogy de hát nem érti, hogy mi a valódi kiindító oka a konfliktusának. És itt jön be, hogy kódfejtővé kell válnunk, hiszen az élet olyan mint egy rejtvény. Nagyon ritka, hogy egy az egyben kapod meg a válaszokat. Például, ha valakinek alacsony az önértékelése, akkor olyan emberek kerülnek az útjába, akik agresszívek és bántják, megalázzák. De számtalan példát hozhatnánk még. Szóval a lényeg a sorok közötti olvasás, a dekódolás képességének elsajátítása és az, hogy az ember belső őszinteséggel nézzen magára és na hagyja, hogy az elméje elleplezze a valódi okokat. Menekülni úgysem lehet hiszen az élet úgyis addig ismétli az élethelyzeteket amíg meg nem tanulja a leckét az ember. Sőt csak egyre nagyobb leckéket kap az élettől, hiszen ha a kis pofonból nem tanul az ember akkor talán a nagy sallerből igen. Szóval az időt lehet húzni a végtelenségig...lehet menekülni a valóság elől...lehet benne maradni a szenvedésben...de elébb vagy utóbb úgyis megtaníttatják a leckét... Keresd az utat, amely elvisz az önismeretben odáig, hogy megtaláld igazi önvalód!
Sokszor sok embertől hallom, hogy árakat, rendszereket, módszereket, iskolákat bármit szid, mert, hogy minden mennyire drága. Én mindig azt szoktam mondani, hogy nem az árakkal van a probléma, hanem azzal, hogy az egyén nem keres annyit, hogy meg tudja fizetni. :) Mert vannak dolgok, amiknek ára van és az ár reális csak könnyebb szidni az adott dolgot, minthogy megint önmagára vetítse az embernek a dolgot, hogy hát igen az annyi csak nekem nincs annyi pénzem. Attól nem lesz több pénzed, ha a kinti dolgot szidod, attól viszont lehet több, ha befelé figyelsz és önvizsgálatot tartasz. Te vajon mit tettél azért, hogy legyen pénzed? Könnyű szidni azokat is, akik jól keresnek, de sokan vannak, akik vért izzadnak és izzadtak, hogy eljussanak odáig, ahol tartanak. Szóval a tanulság ismét az, hogy teljesen felesleges a külső dolgokkal foglalkozni, mert attól senkinek sem lesz egy fillérrel se több tejbe aprítani valója. :) A kérdésre a válasz benned van...te hogyan akadályozod a bőséget az életedbe? Meg teszel-e mindent a siker érdekében? Teszel-e egyáltalán lépéseket?
Ma felszálltam a buszra és
kerestem a helyemet. Egy bácsi szólt hozzám, hogy üljek le mellé, de végül csak
mellé álltam és szóba elegyedtünk. Perceken keresztül csak azt mondogatta, hogy
nem mindig a szerelemről kell beszélni. Aztán folytatta és azt mondta, hogy
arról kell beszélni, hogy mi történik, mi történt. Megértettem, hogy a 80 éves
bácsin keresztül megint az a megerősítés jött, hogy az ember ne a vágyairól beszéljen,
hanem arról, ami van, ami jelen van, ami történik, ami már létezik.
A másik érdekesség, amit mesélt, hogy házas és hogy fiatalon mikor a feleségével színházba mentek, hazafelé azt mondta a feleségének, hogy neki tetszett a színésznő. Majd a felesége azt válaszolta neki, hogy neki is tetszett a színésznő, mert olyan szépen játszott. Szóval a hosszú párkapcsolat egyik titka, hogy még az ilyen dolgokat is meg tudják beszélni a párok féltékenység, félelmek nélkül. Csodálatos találkozás volt és sosem felejtem el ezt a mosolygós, kék szemű, életvidám 80 éves bácsit.
A másik érdekesség, amit mesélt, hogy házas és hogy fiatalon mikor a feleségével színházba mentek, hazafelé azt mondta a feleségének, hogy neki tetszett a színésznő. Majd a felesége azt válaszolta neki, hogy neki is tetszett a színésznő, mert olyan szépen játszott. Szóval a hosszú párkapcsolat egyik titka, hogy még az ilyen dolgokat is meg tudják beszélni a párok féltékenység, félelmek nélkül. Csodálatos találkozás volt és sosem felejtem el ezt a mosolygós, kék szemű, életvidám 80 éves bácsit.
„Mindig
valamivé válni akarsz. Hol gazdag szeretnél lenni, hol családot szeretnél, és
ezer más dolgot vagy mindent egyszerre. Mindig próbálsz felépíteni egy illúzió
várat magad köré és legfőképp magadról. De ha végre megérted, hogy a tökéletes
boldogság, egyensúly és béke abban a formában, ahogy te gondolod nem is
létezik, hiszen a világra azért születtünk, hogy tanuljunk és tapasztaljunk
akkor tapasztalod meg a békét. Mindig lesznek dolgok, amiket tapasztalni kell,
engedd el a tökéletes élet illúzióját és fogadd el a maga nehézségeivel együtt
úgy, ahogy van. Az elfogadás által felszabadulsz a kényszeresség alól, hogy egy
tökéletes életet próbálj építeni. Tapasztalj és fogadd az életet örömmel,
minden tapasztalással együtt. Minden tapasztalás önmagad megismeréséhez segít
hozzá. Minél inkább megismered önmagad annál inkább gördülékenyebben, lazábban
fogod fogadni az életet. Ne csak imádkozz kifelé, hogy tökéletes életed legyen,
hanem valósítsd meg önmagad a megismerés által. Ismerd meg az életet működtető
törvényszerűségeket. Ismerd meg, hogy ahol energia van, ott megjelenik az ellen
energia is. Ismerd meg önmagad játszmáin keresztül az emberi játszmákat vagy
fordítva. Hagyd, hogy a világ tükröt tartson és szabadulj fel a korlátaid alól!
Ne a tökéletességet hajszold, ahol már nem vár rád feladat, hanem arra
törekedj, hogy minden lépését élvezd az életed útján az összes nehézséggel,
örömmel, bánattal, ajándékával együtt úgy, mint ahogy a világra rácsodálkozó
kisgyermekek, akik egyszerű könnyedséggel engednek el mindent és haladnak az
életük útján!”
Vona
Kitti
"Tudatosság
nélkül az ember olyan, mint az ablaknak repülő légy. Gondolkodás nélkül
csinálod újra és újra a dolgokat. Állj meg! Figyelj befelé! Válj tudatosság az
életedben és a megoldást, a szorult helyzetből kivezető utat is
megtalálhatod!"
Vona
Kitti
„A
szeretet az az egyetemes nyelv, amit mindenki beszélhet, aki kinyitja a szívét
a Világnak.”
Vona
Kitti
Olvastam egy Karinthy szöveget, aminek a címe az volt, hogy Minden másképp van.Ez akár lehetne az egész életünk bevezető szövege. Az emberek beszélnek az életükről, de ha igazán a színfalak mögé néznénk, rájönnénk, hogy minden másképp van. Az emberek azt hiszik és állítják teljes meggyőződéssel, hogy ők igazán szeretnek. Hogy a cselekedeteik önzetlenek. Hogy mindent megtesznek az életükben, hogy előrébb jussanak. Ami igaz is, de csak a saját elméjük által keltett hamis kép, amit igazságként hitet el az elme és meggyőződésként tálal a külvilág számára. Amikor valaki azt mondja egy másik ember számára, hogy szeretlek az valójában annyit jelent, hogy addig szeretlek, amíg azt teszed, ami nekem jól. Amikor azt mondja, hogy hálás vagyok, addig az csak arra vonatkozik, ami jó érzést kelt az emberben. Azokra a tapasztalásokra már nem, amik a fejlődését szolgálják az embernek és időnként nem túl kellemes módon történnek ezek. Amikor azt mondja egy ember, hogy becsületes vagyok az sokszor csak annyit jelent, hogy a bűneimet nem látja a külvilág, így ami nem látszik nincs is. És mindezeket az elme teljes meggyőződéssel hiteti el az emberrel. Az elme viszont mindezek ellenére mégis egy minket szolgáló eszköz ezekben a folyamatokban. Azt szolgálja, hogy a működését megismerve megismerjük önmagunkat. Egy szükséges eleme az életünknek. Olyan, mint egy csíntalan kisgyerek, aki mindig borsot tör az ember orra alá, hogy még inkább nehezebb dolga legyen a szülőnek, hogy még több bosszúsága legyen, mindezt a saját szórakoztatására téve. És a mi feladatunk ebből a csintalan kisgyermekből érett felnőttet nevelni, aki tud hallgatni is néha és csak akkor beszél, amikor az szükséges. Amikor elkezdünk 1 lépéssel az elme nevű gyermekünk előtt járni és nem partnerei leszünk ennek akkor kezd el az egész világképünk átformálódni. Olyan mintha egy időutazó múltból jövő ember beülne egy kocsiba, aminek az ablakára rá van száradva a sár és hirtelen megtalálja azt a bizonyos kart, ami beindítja a szélvédő mosót és valahogy minden világosabb lesz. Átszűrődik a napfény, látszik az út és az ember képessé válik a vezetésre. Viszont joggal teszi fel az ember a kérdést, hogy ha ennyire egyszerű az elmét fülön csípni akkor miért is van ennyi szenvedés az életben. Miért nem indítja be egyszerűen mindenki az ablaktörlőt és kezd el biztonsággal az úton furikázni. A keresés folyamata igen fájdalmas is lehet és félelmetes. Az ismeretlentől való félelem leblokkolja az embereket, a fájdalomtól való félelem pedig megakadályozza őket abban, hogy lépjenek a saját életük érdekében. Az önismereti út az egyik legkeményebb út. Aki igazán szembe mer nézni legbelsőbb önmagával őszinteséggel olyan mintha kapna az élettől egy igen kemény kiképző tisztet, aki hajtani fogja az embert hegyre fel, hegyről le. De minden alkalommal, amikor felér az ember a hegyre láthatja a végtelen tájat és a napsütést és a hegyeket egyre könnyebb lesz megmászni, amíg az ember lelke meg nem edződik annyira, hogy minden hegy már csak egy kis dombocskának tűnik majd az ember életében. Az élet talán nem is változik, hiszen mindig van feladat, amit meg kell oldani, ami változik az maga az Ember. A saját hozzáállása. Hogy mit is lát még problémának, hogy miket helyez a figyelme középpontjába. Hogy a köveket veszi észre a lába alatt, vagy egyenesen a hegy csúcsára néz és a nap sugarait figyeli. Csak rajtunk múlik, hogy a szenvedést választjuk-e vagy a boldogságot! Egyszerűen mindenben ott van a két lehetőség. Amikor a konyhában leesik a cukortartó és mindent beborít, mi döntjük el,hogy a helyzet vicces oldalát látjuk-e meg vagy pedig dühöngünk folyamatosan azon, hogy miért is történt ez velünk, hagyjuk az elménket teljesen eluralkodni és kismillió példát hozni, hogy már megint miért történt ez, míg nem úgy bepörget minket, mint egy centrifuga a vizes törölközőt.
Hogy ki is vagyok én valójában?
Talán ez a legjobb kérdés, ami időről időre felmerül az emberben. A kérdés azért tér vissza, mert hajlamosak vagyunk felruházni magunkat rengeteg tulajdonsággal, állapottal, azonosítjuk magunkat sok mindennel, összehasonlítjuk magunkat sok mindenkivel és ebből kialakul egy kép a fejünkben, hogy ki is az ember valójában. De néha ezek a jól felépített személyiség tornyok meginganak és akkor jön a kérdés, hogy ki is vagyok én?
Ha valaki a fejlődés útját járja, akkor nem lehet megmondani, hogy ki is ő valójában, hiszen minden egyes tapasztalástól újabb és újabb ember lesz. Két barát, ha nem találkozik hosszú időn keresztül akkor lehet, hogy a másik féltől egy olyan szituációban, amiben évekig a barátja dühös volt, egyik napról a másikra már nem ugyanazt a reakciót kapja. Ha valaki meg tudja pontosan mondani, hogy ki is ő az feltételezi az állandóságot.
Véleményem szerint három féle létállapot van:
Az első, amikor az ember csúszik lefelé. Belekerül egy örvénybe, amiben a saját gondolatai, a saját elméje húzza mélyebbre és mélyebbre.
A második kategória, amikor az emberek meg vannak rekedve adott ponton. Ez olyan, mint amikor lebeg az ember tehetetlenül a víz felszínén és eszébe se jut, hogy vannak karjai amivel elkezdhetne a part felé tempózni. Ugyanazokat a köröket járják végig ugyanazzal vagy adott esetekben teljesen új emberekkel. Ugyanazokat a veszteségeket szenvedik el anyagi téren és egyszerűen nem ismerik a módját az előrelépésre. Amíg nem vagy tudatában annak, hogy rendelkezel karokkal és nem ismered a működését nem tudod használni.
És a harmadik kategóriába tartoznak azok, akiknek van bátorságuk és erejük előre menni. Ezeknek az embereknek az a titkuk, hogy észreveszik azt, hogy minden egyes akadály leküzdésével egyre könnyebb és könnyebb lesz az élet, hiszen folyamatosan erősödik az ember és bővül az eszközhasználata.
Talán ez a legjobb kérdés, ami időről időre felmerül az emberben. A kérdés azért tér vissza, mert hajlamosak vagyunk felruházni magunkat rengeteg tulajdonsággal, állapottal, azonosítjuk magunkat sok mindennel, összehasonlítjuk magunkat sok mindenkivel és ebből kialakul egy kép a fejünkben, hogy ki is az ember valójában. De néha ezek a jól felépített személyiség tornyok meginganak és akkor jön a kérdés, hogy ki is vagyok én?
Ha valaki a fejlődés útját járja, akkor nem lehet megmondani, hogy ki is ő valójában, hiszen minden egyes tapasztalástól újabb és újabb ember lesz. Két barát, ha nem találkozik hosszú időn keresztül akkor lehet, hogy a másik féltől egy olyan szituációban, amiben évekig a barátja dühös volt, egyik napról a másikra már nem ugyanazt a reakciót kapja. Ha valaki meg tudja pontosan mondani, hogy ki is ő az feltételezi az állandóságot.
Véleményem szerint három féle létállapot van:
Az első, amikor az ember csúszik lefelé. Belekerül egy örvénybe, amiben a saját gondolatai, a saját elméje húzza mélyebbre és mélyebbre.
A második kategória, amikor az emberek meg vannak rekedve adott ponton. Ez olyan, mint amikor lebeg az ember tehetetlenül a víz felszínén és eszébe se jut, hogy vannak karjai amivel elkezdhetne a part felé tempózni. Ugyanazokat a köröket járják végig ugyanazzal vagy adott esetekben teljesen új emberekkel. Ugyanazokat a veszteségeket szenvedik el anyagi téren és egyszerűen nem ismerik a módját az előrelépésre. Amíg nem vagy tudatában annak, hogy rendelkezel karokkal és nem ismered a működését nem tudod használni.
És a harmadik kategóriába tartoznak azok, akiknek van bátorságuk és erejük előre menni. Ezeknek az embereknek az a titkuk, hogy észreveszik azt, hogy minden egyes akadály leküzdésével egyre könnyebb és könnyebb lesz az élet, hiszen folyamatosan erősödik az ember és bővül az eszközhasználata.
